Lerajzoltam �t tegnap, pedig már három teljes hónapja nem láttam. Nincs róla képem, csak a Németországban elkészített rajz, amit szintén látatlanban csináltam. Folyamatosan a fejemben van az arca, meg a Tatán töltött utolsó nap képei.

Tizenhét évesnek lenni majdnem annyira rossz, mint minden áldott nap paradicsomlevest ebédelni. Mondhatjuk ezt a kort egy repetának.

A rajzom az els� lett egy versenyen a suliban, és kaptam egy füzetet. Elneveztem Romlás füzetnek, vélhet�en azért, mert már most tele van akt rajzokkal, és egy portréval, ami természetesen az el�bb említett Zöld ledecske.

Szerintem ez egy remek füzet lesz arra a célra, hogy sok év múlva elégessem. Bár egyszer�bb ha viszem magammal a Pokolba, már épül nekem a szint. (Dante)

Nem tudom, mit kéne írnom, szar tizenhétnek lenni. Nem tudok semmit.

csak rajzolni

Tizenhét évesen nem lehet kezelni azt, amikor Cicának, vagy kislánynak hív. Mindkett�nek van egy enyhe leped�gy�röget� utóhangja amit már csak a fejemben hallok tovább. És pontosan annyira jó, mint amennyire rossz. 

Szóval, most ez van.