Azt gondolom, hogy mindenki fordítva csinál mindent.

Az önelégedetlen szuicid hajlamú kissé gyerekes gondolatokkal teli elkeseredett barátnőmmel minden hétvégén együtt lehetek kilencig, eközben nem kapok alkalmat arra, hogy olyannal legyek aki jó hatással lenne az ön és a világról alkotott képemre.

Ha éhes vagyok, egyből eszembe jut, amit mondott: Ne vacsorázz. Ne habzsolj. 

Ha most tényleg, halál komolyan fogyni akarok, akkor az a barátnőm hibája, ezt írásba adom!

(bár nem szeretem másra fogni a hülyeségeimet, de mivel témába vág, most mégis.)

Éhes vagyok. Éhezem a szünetekben, az órák végén, ha hazaértem, és este is. 

De nem minden esetben ételre.

Szomorú a beismerés, és én akartam lenni az utolsó akiről elmondhatom ezt, de mérhetetlenül szeretetéhes ember lettem kb. nyár vége óta.

Szóval, ha fogyni akarok, valamennyire éheznem kell. Nincs az a diéta, ami pótolja minden szükségletemet.

Éhes vagyok, pedig most vacsoráztam.

A mai nap kérdése: Meddig türelmes egy farkas?