Szerintem lassan kiöregedik a játékokból, én pedig még csak most csöppentem bele. Persze ő nem így látja, nem is nagyon agyal ezen, csak kiélvezi amit kap. Vagy engem.

Ezzel nincs is gond, így természetes, csak nem tudom mi lesz velem, ha tovább megy. Ha tovább megyünk. Nem vagyunk együtt, az alkalmi "alvópajtija" vagyok- élek a szavaddal Heni, nagyon aktuális- rajzolok neki, ő pedig a társaságával szórakoztat.

Nem tudom mi az oka, talán csak nem vagyok elég nyitott, de körülnézek, és senkivel sem találom önmagam. Senkivel sem érzem magam igazán jól. Unatkozom.

Vele viszont nem tudok. Imádom az agyát, vonzónak találom, mint embert, és valamennyire kötődöm hozzá, vágyom a társaságára, de tudok élni nélküle.

Tehát ha azt kérdezed szerelmes vagyok e belé, talán azt mondom igen. De ha megkérdezed mégegyszer, biztos, hogy nemet fogok mondani. Valahogy úgy érzem mindkettő igaz. Beépült az mindennapjaimba, de túlélném nélküle.

Sőt, ha reálisan nézzük, pótolható. Hiszen gondoljuk csak át hányan élünk a Földön. Még ha mindenki egyedi is, biztosan találnék valakit helyette, akivel nem unatkoznék, akivel ugyanezt ugyanígy  érezném. 

És félek, ez a "kapcsolat" pontosan olyan jótékony, mint amilyen kártékony is. Amíg játszadozom vele, nem igazán fogom tudni magam rávenni, hogy bővítsem ezt a kört. Az olyan emberek körét, akikkel nem unatkozom. 

Azt hiszem túlságosan lusta vagyok, és beérem azzal amim van, ami adott. 

Az ő társaságát sem kutattam. Véletlenül találtam rá, és onnantól kezdve- még ha tudat alatt is- de vonzódni kezdtem hozzá. Vele akartam lenni. És furcsa, de ő is. Nyáron az esetek nagy részében ő jött oda hozzám. Én pedig befogadtam.

Változás. Ez az a változás, amit nyár közepe óta próbálok ide lejegyezni. 

A befogadás, a gátlások levetkőzése, a nyitottság. Azt hiszem tanultam pár dolgot tőle. Tehát igen, ez egy elég jótékony esemény az életemben.

Ugyanakkor nagyon nagy hiányérzet uralkodik el rajtam időnként. Főleg akkor, ha belegondolok, hogy ennek a játéknak nem igazán van jövője. Sőt, még jelenje sincs nagyon. A távolságra való tekintettel online kommunikálunk- ami vele kifejezetten jó- pár havonta tudom csak látni. Pár napig. Nem elég. 

Most tekintsünk egymásra úgy, mint két ellentétes nemű emberre. Bizony néha így is tekintettünk a másikra. Sőt, mostanában egyre gyakraban. Párkapcsolat, összeköltözés, házasság? Cuki ábránd, de ép ésszel ez sem tűnik valószínűnek valakivel, akivel még két évig online viszonyom lesz. (már ha kitart) Aztán kijárom a sulit, egyetemre megyek, és ha addig nem megy ki külföldre, talán összejöhet.

De ki az a harminc felé közeledő ambíciókkal teli diplomás, aki nem megy ki külföldre életet kezdeni egy kislány miatt, aki épp leérettségizett? Ez viccnek is rossz, mese habbal.

Régóta tudom, nem élek téves képekben, csak néha jó ábrándozni. És persze csak alkalmi partnerek- szakszavak hah- vagyunk tehát senki sem tartja vissza a másikat. 

Így a sztori vége felé megfordul az ember fejében:
Valamelyikünk nem fog kijönni sérülten az egészből?  

Nem, tiszta fejjel játszunk. Tisztelem, szeretem, majdnem annyira, mint amennyire néha utálom, de nem habarodtunk egymásba. Ő szórakoztat, és alkotok. Szerintem nincs abban semmi rossz ha két ember kihasználja egymást, él a dolgokkal, amiket kap.

Nem romlott az önképem?

Először kicsit. Sőt, kezdetben szörnyen össze voltam zavarodva, konkrétan a feje tetejére fordult az álláspontom néhány dologgal kapcsolatban. Aztán idővel megértettem és elrendeztem ezeket. Neki sem mindennaposak az ilyen afférok, így nyilván zavarban volt, de van valami más amit tanultam tőle: 

A kommunikáció mindennek az alapja. Tehát lesz e bármi lelki károsodásom ebből?

Azt feleltem, hogy nem. Felvetette, megvitattuk. Ennyi volt. 

Miért mentem bele?

Kíváncsi voltam, és unatkoztam. Ha hagyom az egészet, talán már nem is beszélnénk, és akkor megint jönne az az ismerős üresség amiről már annyit írtam a régebbi posztokban. Akarná bárki mégegyszer?

Ki vagyok?

Nyilván ugyan az, aki eddig, de történt pár változás és ez megzavart. Gyakran feltettem ezt a kérdést. Nem lettem új ember, más nézőpontom lett. És nagyon jó. Ez is a "nyitottság-program" része.

Az előző posztban még kissé zavart voltam. Legimis kurváztam magam. Tényleg volt egy ilyen gondolatom magamról, de valószínüleg csak azért, mert A.-nak is valami hasonló volt a jelzője rám, mikor meséltem neki pár dolgot. Nem hibáztatom, és egyáltalán nem haragszom rá. Ha az ő szeméből nézzük ez a természetes. Én még egy szemet szereztem. 

Remélem minél több lesz, ki akar folyton egyenesen menni?