a nyárnak még közel sincs vége ezért nem akarok még a részletekről irni.

Ez a kapcsolat nagyon nehéz nekem. Ez a "nem járunk, de kellesz mellém*" dolog fárasztó.

*nekem el ne higgyétek

ha nincs itt hiányzik, márpedig javarészt nincs itt. Ha igen akkor pedig próbáljuk (el/ki)élvezni azt a piciny időcskét. Ne jöjjünk össze, mert messze van, és csak a királylányok élnek távkapcsolatban a palotácskájuk legfelső szintjén, epekedve, hogy kapcsolódjon a mobiljuk a hálózathoz és hogy végre zölden villogjon a telefon kijelzője feletti ledlámpa

-nanem, ebből nem kérek.

Nincs többé Zöld ledecske számomra. Nekem tényleg egy férfi kell. Nem érdekel, hogy kislány vagyok, vagy hogy ki tart annak. Tudom, hülye vagyok még az élethez és nem is akarok én bizonyitani senkinek (nagyon bosszantó de a német billentyűzeten nincs ékezet az i-n) egyszerűen csak unom a várakozó, epekedő, szánalmas pici lányka szerepét bújni. Nő akarok lenni a másik fél szemében -minden kislányos arcvonásom ellenére is. (most ezzel nem arra akarok kilyukadni, hogy dugjanak meg, mint egy állatot)

Imádj, utálj, tisztelj.