Csak mert valamiért nagyon nagyon -és most megnyomom az élét- nagyon agyhalott vagyok, pislogni nem bírok szinte, és már alig várom, hogy aludjak-

vagyis annyira nem, mert az ébredés be is üt azonnal, mint valami köcsög villám. 

És Weeknd régebbi albuma valahogy nem segít az ébrentartásomban, mindjárt beájulok

nade hogy ne panaszkodjak ennyit, igazából nem tudom mit írjak, csak már éreztem a furkálást a fejemben, hogy valamit nagyon csinálnom kéne-

és ez a valami az írás. Nincs miről, de írok, szerintem senkinek sem okoztam most meglepetést.

Megint jönnek a nem tanultam holnapra posztok meg ugyan úgy folytatni fogom az úgy hiányzol, úgy imádlak jellegű katyfaszokat L-ről (úgy töntöttem, nem adom meg neki azt az örömöt-amiről nem is tud- hogy Ő-nek szólítsam, marad a kezdőbetűje*)

*most le lett minősítve

Morcos vagyok amikor hulla vagyok, utálok mindent és mindenkit, egyedül akarok lenni a bunkimban- vagy inkább vele, de félek, hogy most ő is csak felidegelne az alkalmankénti pofájával*.

*azaz alkalmanként látom az arcát...veszek egy szótárat magamhoz

Idegesít, több időt töltök azokkal akikkel nem akarok, mint azzal akivel igazán akarok. Még szerencse, hogy most túl fáradt vagyok a mérgelődéshez.

És nem tudom mi az oka- talán a hirtelen jött meleg, a sulikezdős feszkó, vagy csak úgy, mert azért- de nem bírok enni. Nem tudom ez mennyire vág témába csak zavar és leírtam.

Bár, ha mindent leírnék ami zavar szerintem még a sírkövemre is azt vésegetném szellemként néhány évtized múlva...

És tegnap este realizáltam a dolgot magamban- a könnydolgot.

A legfájdalmasabb fájdalom az, amikor valamit nagyon szeretnél és nem kapod meg. 

Mint amikor egy kisbaba sír a tej, vagy a figyelem után.

Ne becsüld le őket, fáj nekik. 

Nekem is.

sok már a rózsás-felhős poszt, le kéne álljak nem vagyok önmagam, hol vannak az enyém vagyok senki másé gondolatok? femin-énem haldoklik