Következő 10 cikk

Előző 10 cikk

271. bejegyzés- night time, my time.	V	2015.11.15. 20:09
A világ sorsa az én kezemben van- érzem így most. Tisztára mint a filmekben. Nem is értem miért nem hagynak ott mindent a pitába, én már attól pánikban vagyok ha döntenem kell, melyik melltartót válasszam holnapra.  Most meg csak annyit kéne eldöntenem, kivel töltsem a szilvesztert. Meg, hogy hol. Nem akarok ilyeneket csinálni, csak hagyjatok aludni egyig - vagy nyárig.
Mit szólsz hozzá?

Leütném a mai napot.-nemposzt	V	2015.11.07. 18:37
Ez a nap volt a várakozás. Például legyen kedvem bármihez, azon kívül, amit nem csinálhatok. Vártam, hogy megegyem a reggelit, hogy elkészüljön az ebéd, hogy befejezze a mérgelődést, hogy elmenjen dolgozni, hogy kimenjen a szobából, hogy elinduljon a boltba, hogy elkészüljek az angollal, és befejezzem a magyart, hogy felálljak a székről, hogy leüljek a székre, hogy lemenjen a Nap, hogy visszamenjen az idő- vagy előre. Most várok a nyárra, a tavaszra, a februárra, a kérdésre, majd a válaszára.  Már ha megélem. és ezek vagyunk mi
Hozzászólások (1)

270. bejegyzés- mostkeltem poszt	V	2015.11.07. 09:03
Ha hiszek a sorsban, akkor az életem nem érhet véget februárnál hamarabb. Kérdés, hogy vár e születésnapomig. Ez a kérdés most rengetek problémát tárna elém, ha most belemennék. Egyébként nem hiszek a sorsban, de azért nézzük Az, hogy október végén értesítenek egy sulis versenyről, ami csak februárban lesz, eszembe juttatja a tavalyi próba nyelvvizsgát, amiről szintén korábban szóltak- és persze az is februárban volt. A születésnapom előtt. A gondolat, hogy ezután nincs terve velem senkinek- egyelőre- tehát akár ki is nyúlhatok, elég nagy terhet ró a vállamra. A gondolatok terhét. Tehát amellett, hogy nem élem meg a felnőttkort, még számos sírhatnékom akad. Ki akarok mászni ebből. Fel akarom tépni a kamaszkor ajtaját és belépni egy új korszakba amikor már nem fáj ilyen kicsinyes és értelmetlen dolgok miatt a fejem. Nagy dolgok miatt akarok siránkozni, és igaziból küszködni, nem ilyen picsa-módra.  Másrészt nem lenne rossz kicsit ambíciózuskodni, miután sikerül kilábalnom ebből a kilátástalan és bizonytalan helyzetből. Igazából most nincs kedvem felsorolni. Hiányzik a nyár, amikor csak egykor keltem.:)
Mit szólsz hozzá?

269. bejegyzés- Földönfekvő	V	2015.10.31. 23:11
Tizenhét évesen (lassan minden posztot így fogok kezdeni) ha a földön fekszel miközben gondolkodsz dolgokon, az teljesen normális. Mert hát egyedül vagy otthon, de tudod, hogy csak pár óráig. Nincs pasid akit áthívhatnál, nincsenek különösebben barátaid akik átugorhatnának hozzád pár perc alatt egy jó igyunk-és-nézzünk-Magic Mikeot-programra és persze nem vagy olyan népszerű,hogy csak úgy összecsapj egy házibulit, ahogy azt az amerikai filmekben teszik- vagyis ez nálunk is előferdül, csak nem nálam Hah. Jaj, ne értsetek félre, én nagyon jól elvoltam a padlón. Azon merengni, mennyire nem akarsz két nap múlva pad mögött ülni, tizenhét lenni, vagy csak feltápászkodni a földről. Igazából olyan volt mint egy zuhany, csak kevésbé vízes. Ha a padlón fekszel fél órán keresztül, és a szemed verejtékezni kezd, az is normális. Nem sírsz, csak kezelhetetlen helyzeteken való agyalásnál ez is szintén megesik. Ez amolyan automatikus reakció a dolgok nagy részére -ha tizenhét vagy. És ha élvezed az önmarcangolásod pillanatait, az is teljesen rendben van -ha tizenhét vagy. És ne aggódj, akt képek rajzolása, elfelejthetetlen személyeken és úgy-sem-fog-megtörténni- dolgokon való fantáziálgatás kötelező -mert tizenhét vagy. a pince ijesztőbb, mint ami utána jön
Hozzászólások (1)

268. bejegyzés- 17	V	2015.10.31. 12:29
Lerajzoltam őt tegnap, pedig már három teljes hónapja nem láttam. Nincs róla képem, csak a Németországban elkészített rajz, amit szintén látatlanban csináltam. Folyamatosan a fejemben van az arca, meg a Tatán töltött utolsó nap képei. Tizenhét évesnek lenni majdnem annyira rossz, mint minden áldott nap paradicsomlevest ebédelni. Mondhatjuk ezt a kort egy repetának. A rajzom az első lett egy versenyen a suliban, és kaptam egy füzetet. Elneveztem Romlás füzetnek, vélhetően azért, mert már most tele van akt rajzokkal, és egy portréval, ami természetesen az előbb említett Zöld ledecske. Szerintem ez egy remek füzet lesz arra a célra, hogy sok év múlva elégessem. Bár egyszerűbb ha viszem magammal a Pokolba, már épül nekem a szint. (Dante) Nem tudom, mit kéne írnom, szar tizenhétnek lenni. Nem tudok semmit. csak rajzolni Tizenhét évesen nem lehet kezelni azt, amikor Cicának, vagy kislánynak hív. Mindkettőnek van egy enyhe lepedőgyűrögető utóhangja amit már csak a fejemben hallok tovább. És pontosan annyira jó, mint amennyire rossz.  Szóval, most ez van.
Mit szólsz hozzá?

267. bejegyzés- Éhség	V	2015.10.21. 22:04
Azt gondolom, hogy mindenki fordítva csinál mindent. Az önelégedetlen szuicid hajlamú kissé gyerekes gondolatokkal teli elkeseredett barátnőmmel minden hétvégén együtt lehetek kilencig, eközben nem kapok alkalmat arra, hogy olyannal legyek aki jó hatással lenne az ön és a világról alkotott képemre. Ha éhes vagyok, egyből eszembe jut, amit mondott: Ne vacsorázz. Ne habzsolj.  Ha most tényleg, halál komolyan fogyni akarok, akkor az a barátnőm hibája, ezt írásba adom! (bár nem szeretem másra fogni a hülyeségeimet, de mivel témába vág, most mégis.) Éhes vagyok. Éhezem a szünetekben, az órák végén, ha hazaértem, és este is.  De nem minden esetben ételre. Szomorú a beismerés, és én akartam lenni az utolsó akiről elmondhatom ezt, de mérhetetlenül szeretetéhes ember lettem kb. nyár vége óta. Szóval, ha fogyni akarok, valamennyire éheznem kell. Nincs az a diéta, ami pótolja minden szükségletemet. Éhes vagyok, pedig most vacsoráztam. A mai nap kérdése: Meddig türelmes egy farkas?
Mit szólsz hozzá?

266. bejegyzés- Akadozva írt, befejezetlen poszt	V	2015.10.19. 21:22
Nem mondom, hogy ez egy tisztességes válasz a leveledre, de az a helyzet, hogy nincs kedvem tűzharcot játszani a freemail-emmel, a gmailt meg valamiért nem szeretem. Kerestem a megfelelő zenét Marina és Weeknd albumai között, amire írhatnám ezt a posztot. Általában- igazából mindig- valamilyen zenére írok. Amikor anya a tudtomra adta, hogy nemhogy hozzád, de még Zöld ledecskéhez sem enged el, kissé felfordult a világ. Mármint csak azt mondta, hogy hozzád nem enged fel. De nyilvánvaló, hogy ha hozzád- egy tizennyolc éves, jól nevelt, normális, szép szemöldökű és tehetséges lányhoz- akkor a huszonhárom éves egyetemista sráchoz sem fog, akivel a nyáron akadtam össze. Oké, hogy apám ismeri, de ez egy igen csekély ok arra, hogy anyám véleménye megváltozzon.  Igazából nulla. Ez először nem is nagyon tudatosult bennem, többnyire fel sem fogtam, hogy konkrétan le lettem éretlenezve és ahogy azt sejtettem és kifejtettem az előző posztban: a generációmhoz kezdett hasonlítgatni. Általánosítai, mint ha én is olyan nagylány akarnék lenni, mint azok a cigivel flangáló kis szemceruzás szemöldökű Parka kabátos kurvák. Haljatok meg mint a Chelsea csizmátokban. És haljon meg az is aki már húsz éves és nyugodtan utazgathat. És persze azok a tizenöt éves padlópajtik akik már több napos fesztiválokon nyakalják a körömlakklemosót, szerintem egy zongora a ti nyakatokban is cuki lenne. Nem lázadozok, ez igazából így helyes a nevelési normákat nézve. Viszont ha a lázadóbb szemszögből nézzük, ez egyáltalán nem fer! Tizennyolctököm, Tojáshéj vagyok ígyis. A másik amit megkaptam, hogy nem tudok barátkozni. Nekem is Pesti (vagy amelletti) emberekkel kell ismerkednem, nem elég jók nekem ezek az alpári élettelen nyomorékok. Mármint vágjátok (mitől kezdtem többes számban írni?), hogy konkrétan csak annyit kértem, hogy hadd töltsek Pesten egy kis időt egy jóbarátomnál, akit legalább annyira megismertem- még ha online is- hogy tudjam:  nem pedofi szeret rajzolni nem tartozik egy bűnügyi szövetkezethez sem egyébként nem pedofil Mit kellene még ezen kívül tudnom? Mármint, nyilván ennél több dologgal lettem tisztában a számtalan blogbejegyzés és beszélgetés/ levelezés során, és nyilván nem tudok még mindent, de ez még mindig nem elég? Szóval nagylány akarok lenni... Rendben, nem téved. Mostmár elérte, hogy az akarjak lenni. Tehát, még az elejént, kb a harmadik bekezdésemnél arra akartam kitérni, hogy miután elolvastam a leveled, konkrétan elkezdtem sírni. Fogalmam sincs, hogy miért, de végig olvastam és az agyam elkezdte elémhányni az eseményeket. Szóval, hogy nem engednek el- oda, ahová már egész nyár óta menni akarok, hozzád és hozzá- és még egy csomó önző gondolat. Mint például, hogy nem mehetek egyedül Pestre, de ha te jössz, még csak nem is tudsz nálunk aludni, én meg rángassalak ide egy délutánra, és tököm. Meg az, hogy mindkettőnket majdnem megdugott egy srác, aki persze a végén jó messzire került tőlünk, és toszhatjuk a helyzetet egy lapáttal. Mármint félre ne értsen senki, én most nem magamat sajnáltatom, hanem a kettőnk helyzetét. Jólvan, az agyam ezen a ponton átváltott analfabéta módba. Én most csak nyarat akarok-
Hozzászólások (1)

265. bejegyzés- I'm a ruin	V	2015.10.14. 19:59
Nem azért rossz tizenhét évesnek lenni, mert egyik nap fogyni, míg a másik nap hízni akarok. Még csak nem is azért, mert hihetelen mennyiségű zavaró gondolat és kérdés merül fel bennem  ebben a korszakban. És a zsíros bőr, vagy a zsíros haj miatt sem. Az, hogy még nem vagyok felnőtt, de már gyerek sem, bizony megnehezít mindent! A kezeim tétlenek, a szám jár, de mindenki csak legyint. Most fel akarom robbantani a generációmat, és elmondani mindenkinek, hogy bár nem vagyok más, de nem is tartozom az átlag körébe. Akármit is teszek, vagy mondok, egyszerűen nem tartozom abba a rétegbe, ezt mindenkinek fel kell fognia. Egyszerűen olyan életet mint én, senki sem él tizenhét évesen (csak a csekély két százalék), és ezt igazán megbecsülhetné néhány ember a családból. Az, hogy jó tanulónak mondhatom magam nem tesz különlegessé, mert ez alapvető elvárás és kötelesség. Az, hogy nem járok bulizni és nincs olyan sok/ nagy társasági köröm, betudható annak is, hogy egy különc nyomorék vagyok, rendben. De az, hogy még mindig nem volt velem annál komolyabb probléma, hogy nem kettőre értem haza, hanem hatra (este hatra!) szerintem épp elég indok arra, hogy az emberek, de legfőképp anyám elhiggye nekem, hogy Bár huszonhárom éves, én pedig egy tinédzser picsa, biztos vagyok benne, hogy ismerem annyira, hogy tudjam, nem tesz velem semmi olyat azalatt a két nap alatt, amit nem akarok. Nem fogok akarni semmi olyat, amit a koromban nem kellene- tehát "helytelen". Nincs szex, stim. De persze hiába mondom ezt, ebből mindössze annyi jönne le, hogy egy naív kis csirti vagyok, meg, hogy nem ismerem az embereket- hát még a férfiakat. Oké. Akkor most szeretnék lenyelni egy könnycseppet. Köszönöm mai generációm, amiért miattatok az egész világ elkönyvelt minket ilyen elcseszettül agyatlan és gátlástalan libának.  És sírok is, dejó, zongorát a fejetekre. Ezen gondolatok jártak a fejemben miközben a vörösszínű undorító mintázatú padlószőnyeg és a Pokol között lebegtem.
Hozzászólások (1)

Ez biztosan sok vitatni valót kíván. (nem bejegyzés, csak gondolat)	V	2015.10.03. 01:57
Azért apránként kezdem megérteni a szőrösebbik nemet. Sőt, most, hogy belegondolok, néha könnyebb is. Folyamatos beszédtéma és közhely az, hogy a férfiak mind egyformák, csak az arcuk más. Ezt ugyan úgy mondhatnák ők ránk, hiszen a  feketére mázolt haj, a cicanadrágok és a barkakabát, vagy a szőkére festett hajvégek és az erősen kihúzott- undorítóan megrajzolt- szemöldök mind- mind azt mutatják, mennyire ugyan úgy nézünk ki. Gondolom valamennyire mindannyian törekszünk az egyediségre, de ettől még az ellentetjét mutatjuk. A nőknek ugyan azok az igényei, mint a férfiaknak, csak más fontossági sorrendben. Vicces, hogy erről tulajdonképpen 17 éves csitriként jut eszembe írni. Fogalmam sincs a nagyvilágban zajló történések nagy részéről, vagy úgy általában az emberekről...tehát ez vicces. A lényeg, hogy ez a jelenlegi megállapításom, és unom, hogy mennyire megkülönböztetik a két nemet. Mármint van amiben lényegesen különbözünk, de ez nem feltétlenül a kéjvágyban, vagy a szabadidő eltöltésének formáiban mutatkozik meg... néha csak annyi az egész, hogy amíg ők állva pisilnek, nekünk ülni kell... betoppant egy hím az életembe, és máris bölcsésznek képzelem magam
Hozzászólások (1)

264. bejegyzés- I stood up too fast- ez olyan szinnes érzésekkel teli poszt.	V	2015.10.02. 21:49
Jaj, Shoe.:D Ha tudnád mióta győzködöm magam erre a bejegyzésre. Nem azért mert olyan bonyolult... inkább úgy fogalmaznék, hogy más- mármint más az életvitelemhez képest, amikről írni akarok egy ideje. A dolgok vagy az érzések amik mostanában bennem keringenek nagyon megváltoztattak néhány dolgot a fejemben. Meg hát, ilyen vagyok... a legegyszerűbb dolgokat is túlbonyolítva élem meg, ez nem változott. Hát persze, hogy az én koromban nem más, mint egy ellenkező nemű a hunyó! Mi lenne velünk nélkületek, fiúk. Abszolút nem gondoltam volna nyár elején, hogy ez lesz belőle. Mármint... ő egy felnőtt az én szememben. Tudom, hogy manapság cseppet sem meglepő, sőt gyakori és elfogadott szakközépiskolás csitriket huszonévesekkel látni... de magamat nem igazán tudom beleképzelni ebbe a körbe. Én egy szaros kis kölyök vagyok aki frászt se tud a világról- ellenben vele aki már kicsit többet látott és tapasztalt- félig még lógatom a lábamat a kamaszkorban, ő pedig már a nagyok életét éli, dolgozik, tanul, épít. Amíg én többnyire ábrándozok, "tervezgetek", nem is tudom... Nem vagyunk együtt és végül is még nem történt """"semmi"""". De az biztos, hogy a közeljövőben fog. Nagyon vonzódom hozzá, és azt hiszem ő is. Azaz teljesen biztos, sőt, minden jel arra mutat, hogy igen, csak sosem leszek képest ezt leírni, vagy kimondani. De miért pont most? Miért pont életemnek ezen éretlen és zavart korszakában kell találnom valakit, akit akár mennyire akarok, nem tudok csak úgy kilőni a fejemből, mert kell a társasága. Jézus, ne gondolja senki, hogy ez most egy tiniszerelem. Mármint ez a kifejezés elég gyér. Nem tudom, hogy hívjam még nem találtam ennek az állapotnak megfelelő nevet, de az biztos, hogy nem ilyen egyszerű a dolog. Vágyom a társaságára, és a dolgokra amiket mond, vagy tesz. Mindenre. És ez elég ijesztő azok után, hogy eddig senki sem volt ennyire középen. Mármint... érted, nem? Nem halok meg érte, hogy lássam, de nagyon gyakran eszembe jut akarva-akaratlanul és ez felbasz. Mármint... fürdök, kémián haldoklom, vagy a buszmegállóban fagyoskodom. Bármilyen szituációban is vagyok, eszembe jut. De nem azért amire gondolsz! Igaz, azt nem tudom, hogy akkor miért, de őszintén szólva nem is az oka érdekel. Sokkal jobban foglalkoztat, hogy miképp enyhíthetném, vagy kezelhetném ezt a dolgot. Egyszerűen nem tudom, hogy álljak hozzá.  Itt van az október. Sok minden lesz ehónapban: Walking Dead, AHS és egy régóta tervezgetett találka vele. Hogy? "Anya, huszonhárom éves, konzervatív, kedves, okos, humoros, egyetemista ÉS HÍMNEMŰ. Felmegyek hozzá két napra Pestre, nem fog megerőszakolni, vagy ilyesmi, szóval ne aggódj, majd jövök. Amennyiben ellenzed, úgy teszek, mint a többi korombeli, és elszököm."  "Anyukám, megegednéd, hogy ott aludjak egy ismerősömnél...csak egy éjszakára..Pesten... jó, felejtsd el." "Anya, csak filmezni fogunk, felhívlak, amint megérkeztem, és ha hívsz, mindenképp felveszem, ne aggódj, csak animézünk, meg sétálunk a  városban, nem lesz semmi!" Ezektől a beszélgetésektől próbálnám menteni a bőröm, de a gondolat, hogy hazudnom kell, rosszabb. Meg úgy önmagában a gondolat, hogy hiába leszek négy hónap múlva tizennyolc, ha még mindig egy eltartott középiskolás picsa vagyok tojáshéjjal a seggemen... nem tehetem meg azt, hogy csak úgy elmegyek, majd hazajövök. Mármint engem úgy neveltek, hogy nagyon. Minibeszámoló arról, hogy hová megyek, majd kilencre itthon. Ez persze teljesen korrekt, hova vigyem magam tizenhét évesen, értem én... csak most valamiért nagyon zavar, és rohadtul gátol ez a jó nevelés. Na, oké, legyen elég mostanra ennyi, nem bírom kifejteni mennyire zavarnak ezek a kisebb-nagyobb tényezők, gondolatok, élmények.  És persze még a felét sem írtam le. Nem megy, talán még egy héttel később folytatom~ idevág.
Mit szólsz hozzá?

Következő 10 cikk

Előző 10 cikk