254. bejegyzés- showerstory part2- új zenék |
V |
2015.07.18. 11:14 |
|
Szóval miután megtudta, hogy a fürdőszoba felujítás nem 20 000-be fog fájni, úgy döntött, hogy egy időre lemond róla. Én fél évre tippeltem, de már másnap hívott egy újabb szerelőt akinek kisírta magát telefonon, hogy a másik 30 000 ft-os kádat akart beszerelni, és hogy ő majd vesz egy olcsóbbat, és azt szerelje be.
Elcserélném bizsu prada fülbevalómat egy 500 ft-os kádra, érdeklődni avas alja spar mellett 14 és 18 között.
Na mindegy, én már röhögök az egészen, bár az már kevésbé volt nevetséges, mikor tegnap halál komolyan bejött azzal a szöveggel, hogy ő utána olvasott, hogy hogyan kell beszerelni egy kádat, és hogy nem is olyan nehéz, csak arrébb kell tologatni pár csövet, meg ilyenek.
A wc tartály """szerelése""" után is szerelőt kellett hívni most meg kádat szerelne be a szentem.
A lényeg, hogy az egészet a nyaralásom alatti időre képzelte el, tehát nem lennék otthon. Magamat ugyan nem, de szegény anyukámat annál inkább sajnálom amiért ilyen energikus anyával áldotta meg az élet. Szóval amíg lefesti a szobánkat, a konyhát és a konyhabútort(??), addig a fürdőszoba tabu lesz, anya pisilj a fűbe, majd fürdünk a szinvában.
Amúgy egyre jobban odavagyok Olly Alexander hangjától és kinézetétől. Olyan gyönyörű, iszonyatosan jól áll neki ez az új szőke haj, bár szerintem ő az a fajta ember akinek minden jól áll.
Shoe, köszönöm még egyszer, hogy írtál, bearanyoztad a délelőttömet.
 
Így voltam reggel, csak kicsit csúnyábban.
|
 |
253. bejegyzés- How to be a teen. |
V |
2015.07.16. 20:18 |
|
Ezek a hülye kamaszok elfelejtették, hogy még csak tinédzserek.
Nagyobb a mellük, mint egy felnőttnek, vörös rúzsban illegnek a suli folyosóján, nincsenek pattanások az arcukon, az évfolyamtársam most szülte a gyerekét, és a facebookon- vagy ask.fmen- csevegnek a szexuális életükről.
Oké, engem nem érdekel, ki hány gyereket szül meg töri óra alatt, vagy milyen ízléstelen sminkben jelenik meg késve a második óra közepére... egyszerűen csak az érdekel, hogy hogy csinálják?
Mitől nagyobb, mint nekem?
Mitől miteszermentesebb az arcuk, mint az enyém?
Ki gyártja őket így, ahogy?
Nekem bébi arcom van a nagy szemeimnek és a furi orromnak hála, a hajam nem dús, az arcomon vörös éktelenségek vannak, a hasam nem azért lett nagyobb mert egy gyerek lakik benne, hanem mert megnőtt az étvágyam, és nem tudom miért kell ciklámen színű szart a szájukra kenniük, de az biztos, hogy már fáj a szemem tőle mert undorító.
Régen az érvágás, meg a bulémia, most meg a korai terhesség és a tanga-cicanadrág kombó.
Az evolúció nem áll meg.
|
|
252. bejegyzés- somewhere between not happy and not sad. |
V |
2015.07.16. 13:38 |
|
Nem mondom, hogy sírok, de elázott a cipőm és nem is esik.
Az egyetlen hely ahol ki tudtam tombolni magam, most porrá válik és kád lesz helyette. Hát persze, sokkal jobb egy két centis vízben áztatni a seggem egy jó meleg zuhany helyett, ezazz.
Persze, hogy neki nem jó a zuhany és jobb neki egy kád amiben majd öt perc alatt le kell mosnom magam, hogy elég meleg legyen neki a víz ha utánam megfürdik benne, mert spórolunk, csak éppen egy szükségtelen fürdőszobarenoválás kell mert olyan jól megy, felbasz.
Igen, minek a jó zuhany ha lehet egy basszamegkurva kádunk, faszom annyi a fürdőszoba mint a kisujjamon a köröm, de azért basszunk be egy batár kádat is oda, mert úgy jó lesz.
Most ki kéne húznom a káromkodásaimat.
A zuhany alatt sírhattam vagy nevethettem, nem látszott és nem is hallatszott a víztől, jó volt. Így viszont ha csak nem ugrok ki az erkélyen nem tudom mi lesz.
És akkor jön be öt percenként ujjongani, mint egy gyerek, hogy milyen jó lesz neki a kád, amit amúgy anno azért cserélt le mert szar volt neki és, hogy jobb a zuhany.
Most meg vissza.
Halj meg, köszi.
ez lesz a kádunkban.
|
|
251 bejegyzés- methamphetamine |
V |
2015.06.30. 21:24 |
|
Legyél a zsebkendőm ma is.
A helyzet az, hogy én is gondolkodtam már egy külön blogról, ahová csak a sötét gondolataimat írom le, de mivel mostanság csak az van, feleslegesnek találtam.
Azt hiszem ez az én dark sideom.
A nyári szünet egy ideje már kezdetét vette, és én halálra unom magam. Ha nem lenne apám aki egy évben egyszer elvisz arra a hülye táborba a hülye szerepjátékos ismerőseihez, tulajdonképpen már rég eret vághattam volna.
Ott van A. aki folyton a pasijáról beszél akivel tulajdonképpen távkapcsolatban él, mert pénzhíján nem tudnak könnyen találkozni, és arról panaszkodik, hogy duci, közben én nehezebb vagyok nála- csodával határos módon- meg ott az az új animéje a kuruko no nemtommi ami engem nem igazán érdekel, ő viszont függője lett és előszeretettel mutogat róla yaoi videokat- amiről persze mondtam már, hogy utálom, és h meleg csávókat csak akkor mutasson olyan pózokban, ha igaziak és minimum chuck bass meg zac efron kinézetűek és almát esznek az egyik madonna klipből ahhh az tényleg jó klip...
szóval imádom őt meg minden, de néha vagyis tulajdonképpen egyre többször unatkozom a közelében. Persze mindig vigyorgok- ezt meg is jegyezte valamelyik nap- meg folyton benyögök egy viccet, mert amúgy jó fej vagyok, meg humoros, de azért belül érzem én, hogy kicsit korábban kéne hazamennem mert meghalok az unalomtól.
Már tizenhét vagyok, szóval kilencig maradhatok, thug life.
És ott van a másik két legjobb barátnőm akik az osztálytársaim és az egyetlen személyek az osztályból akikkel szívesebben vagyok egy légtérben. És természetesen ők kicsit- zavarban vagyok mikor egy nálam ducibb embert kell jellemeznem, szóval mondjuk csak ki: ők egy kicsit, igen ducibbak mint én, de épp csak annyira, hogy nagyobb a mellük, és vastagabb a karjuk meg van egy kis hasuk, szóval nem tehénkék. Mégis folyton azt hallgatom, hogy ne panaszkodjak és milyen jó nekem, hogy megtehetem, hogy hat után egyek.
Bazdmeg nem mindegy hánykor eszel? a kaja hat előtt is a gyomrodba megy
Nem hibáztatom őket, de elegem van, hogy minden kerekded nőt sajnálni kell, afrikában meg már akkorák az emberek, mint a kisujjam. Őket kell sajnálni, te meg örülj, hogy eheted a szalonnát paradicsommal. Csezd meg.
Na ez kicsúszott.
Meg hát megint ez a szép gondolat, hogy anyám ma benyögi hogy kereskedelemben, vagy egészségügyben kéne elhelyezkednem a jövőben, mert az keres pénzt, közben tanulom a kibaszott közgazdaságtant amivel lószart sem érek, mert meghalhatok vele, és haljak is.
És persze mikor ott álltam nyolcadikos kis csitriként, senkinek sem jutott eszébe elmagyarázni, hogy mi az, hogy középiskola? Mit tudsz ott csinálni, és hová tudsz tovább menni? Mik a lehetőségeid és az errősségeid?
A kezembe nyomott egy könyvet amiben a városban található összes szakközép benne volt és ennyi. Láttam párat, hallottam párról, és az ismeretlen szakokat nézegettem, kb a háromnegyedének nem tudtam a jelentését, és képzeld, mikor ebbe a suliba jöttem, az osztály fele nem tudta milyen szakra jött. Bár ez elég silány példa az osztályomat nézve, de mondjuk úgy: szart se tudtam az iskoláról ahová járok. És épp a minap tudtam meg, hogy csak akkor jár a szakma, ha érettségi után maradok egy évet. MA TUDTAM MEG MA ÉRTESÜLTEM RÓLA MA ÁRULTÁK EL. Mellesleg most megyek 11. osztályba.
Épp, hogy hármas lettem matekból, lehetek könyvelő?
Meg nem csak ez, úgy alapjáraton a jövő és a mi-legyek-ha nagy-leszek kérdés az ami nagyon zavar, és nem bírom elfelejteni, és valahogy folyamatosan a fejemben van.
Meg egy tizenhét éves lánynak mi a második legnagyobb problémája a tökéletes szemöldök és a bizonytalan jövőképe után?
Nincs pénzem, nincs jövedelmem, és ebben a korban úgy nagyon munkát sem kapok, csak valami hülye gyárban ahol nem nem és nem.
Nem.
Szóval oda nem.
Máshová meg csak jövőre.
Meg amúgy sem akartam idén dolgozni.
Ösztöndíjat akartam. Hülye osztályfőnk és a hülye legjobb barátaim folyton mondogatták, hogy van esélyem rá, mert az esélyesebbek már elballagtak meg minden, de szerencsére a sok ehhez hasonló negatív tapasztalatnak hála nem dőltem be nekik és a legrosszabbra számítottam.
És a legrosszabb is történt. Könyvet kaptam. Kihívtak, és ki kellett mennem mindenki elé átvenni egy két kilós könyvet- mert mindenki vékonykötésűt kap, a leggebébb embernek kell ilyen bérházméretű könyvet adni ami a táskájában sem fér el. És mily irónikus, a könyv címe: a test könyve.
Természetesen tele van szeresd magad és egyél tápanyagokban gazdag teljes kiörlésű kajákat szövegekkel (meg azzal a sok szóismétléssel, azt hittem a földhöz csapom) mindez persze orvosi szarokkal alátámasztva amiknek a nagy részét nem értem, vagy nem akarom érteni.
Az ösztöndíjat 4,5ös átlaggal kapták meg a diákok- meglepően sok volt belőlük, hogy essen rájuk a Nap- nekem pedig 4,07 volt az átlagom, mert az a nulla mindenképpen kellett oda, hogy essen rám is valami, haljak meg most.
A lényeg, hogy aki azt mondja, nem vehetsz magadnak boldogságot, az nem tudja hol vegye.
(Blair Waldorf egyébként)
Vannak még dolgok, de már olyan hosszú ideje sínylődök ezzel a bejegyzéssel, hogy elfáradtam.
legyél párna legyél párna
|
|
250. bejegyzés- jaj nincs cím |
V |
2015.06.29. 14:11 |
|
Két világon gondolodom. Élhetnék úgy, hogy mindenem megvan, csak egyedül. Nélkülözve is élhetnék valaki mellett akit szeretek.
Igazából szerintem én vagyok az egyetlen aki harminc évre előre gondolkodik, tudom, hogy túlzás.
Ugyanakkor nem tehetek róla, nem tudok nem a holnapon, vagy a jövő éven gondolkodni, egyszerűen a tervezés embere vagyok, ha nem gondolom ki előre hogy holnap mit vegyek fel, akkor húsz perceket töltök azzal, hogy aznap eldöntsem.
Oké, ez rossz példa, minden nő így van ezzel. De mondjuk, ha előző nap nem tervezem el, hogy az egész héten mikor mit fogok csinálni, akkor egész egyszerűen nem csinálok semmit.
Na jó, tudom, hogy ezzel nem vagyok egyedül, talán megint csak nagy dobra verek egy kis dolgot ami minden második emberre jellemző.
A lényeg, hogy nem tudom eldönteni, hogy felnőtt koromban melyik életmód tenne igazán boldoggá. Biztos nem tudnék magamnak megteremteni minden lényeges, vagy lényegtelen szükségletet, ha mellette nagy családom lenne, annyira tuti nem keresnék jól, azt meg semmiképp sem akarom, hogy a jövőbeli férjem többet keressen nálam.
Sajnos nagyon büszke személyiségem van.
Ha viszont olyan "jó" munkahelyet szerezhetnék, ahol igazán jó a keresetem, viszont ebből adódóan annál kevesebb szabadidőm lenne, akkor a család még csak szóba sem jöhetne. Bár az igazat megvallva a nők többségével ellenben nem igazán ragaszkodom a nagy családhoz, ha csak egy párom lesz, én úgy is elleszek, viszont rá se jutna sok időm, ha tényleg olyan munkám lenne...
Jó, ez igazából egy hatalmas általánosítás, fogalmam sincs, hogy holnap mit fogok csinálni magammal, nem hogy később az életemmel. Egyszerűen csak attól félek, hogy csak egy csapongó leszek, vagy valami élettelen kis kölyök aki sodródik az árral és nem csinál különösebben semmit.
És amúgy miért pont a nyári szünetben gondolkodom ilyeneken? Valamelyik este sem bírtam aludni, mert egymás után törtek rám a fura gondolatok. Még olyanok is amik meg sem történtek és teljesen abszurdak voltak, és annyira rossz volt. Komolyan olyan rossz éjszakám még nem volt, forgolódtam, meg kattogott az agyam a hülyeségeken.
zárómondat.
|
|
249. bejegyzés- Nem lesz idén |
Iki-chan |
2015.06.12. 21:47 |
|
A vakáció beköszöntével azt hinné az ember, hogy tele vagyok tervekkel, közben legszívesebben egész nap az ágyban döglenék kajával és inni valóval körülölelve, párnák közt heaven.
Sajnos konkrétan lenni sincs kedvem, de nem azért mert halálvágyak és depifelhők közepette haldoklom, vagy ilyesmi, egyszerűen csak még élni is kimerült vagyok. A tudat, hogy idén nem kapok ösztöndíjat- mert csak 4,07 az átlagom és haljak meg- egy kicsit önsanyargatásra késztet, de igazából nekem eleve ez a pénzt adunk, hogy tanulj dolog elég új, tavaly nem is tudtam az egészről, idén mondta osztálytársam, hogy kap havonta egy bizonyos összeget, mert a kilencedikes- nekünk nulladik évfolyam- átlaga jó lett. Lepadlóztam, mi már ez a rendszer.
Mostmár tényleg a pénz körül forog a világ. Régen folyton azt harsogták, hogy ingyenes oktatás, és, hogy milyen jó.. most meg már a beiratkozásért is külön fizetned kell, mármint, hogy tizedik évfolyamból a tizenegyedikbe léphess.
Ezen kibuktam, de nem az összeg miatt, mert az minimális, hanem azon, hogy elvileg azért tanulunk, hogy a következő évfolyamba léphessünk, erre még ha kítűnő vagy sem engednek át, ha nem fizetsz.:D Komolyan, azt hittem elsírom magam. Ez nevetséges. Mármint, oké lehet apróságnak tűnik amin most kattogok, de gondoljunk már bele.. ezen kívül mi mindent irányít még a számmal ellátott papír.
Na mindegy, amiről igazán beszélni akartam, az a tehetség. Jó dolog meg minden, de sajnos nekem teljesen használhatatlan. Zavar, hogy olyan dolgot örököltem, amit nem tudok az életben hasznosítani. Ez most elég egoistán hangzott, de a rajz nekem nem szakmai foglalatosság. Egyszerű hobbi. Még ha kicsit jobban is megy, mint egy szimpla hobbi, akkor sem tervezek vele semmit. Dicsérhetik akár hányan, de úgy gondolom nem tudnék vele érvényesülni. Nincs elég karizmám és nem is vagyok túl nagy társaságkedvelő, így nem nagyon tudnám népszerűsíteni magam.
De persze ez a tanáraimat nem zavarja, az egyik például folyamatosan rajzoltat velem minden szart. Most például évzáróra kell vinnem egy lemezborítót. Elvileg fel lesz tüntetve a nevem, vagy valami, de bevallom, nem igazán izgat.
És tudom, hogy ez tényleg flegmán hangzott. Értékelem, hogy az embereknek tetszik a munkám és hogy szép szavakkal bíztatnak (törjön le a kezem, meg hasonlók) de ez nekem nem munka, hanem szórakoztató elfoglaltság, ha viszont a környezetem tesz róla, hogy minél inkább munkaként tekintsek rá, akkor nem sokáig fogom szeretni a rajzolást. Utálok kérésre, időpontra rajzolni. A rajz csak akkor jó, ha van hozzá időm, kedvem és inspirációm. És persze nem másnak AJÁNDÉKBA INGYEN készül, hanem magamnak, vagy a világnak.
Ez most olyan, mint amikor az osztályból vagyunk 3-an kb. jó angolosok, és akkor odajön hozzánk valaki aki lusta tanulni a szavakat, vagy csak szimplán nincs jó nyelvérzéke és nem is erőlteti meg magát, hogy jobb legyen, szóval csak odajön, hogy "segítsek a házijában" szval konkrétan csináljam meg neki. És persze ha elutasítod akkor egy beképzelt gyökér vagy, de ha megcsinálod neki, akkor az plusz erőfeszítés és az neked nyilván nem jó, mert eredmény az nincs, csak egy jóindulatú kihasználás. oje.
Tényleg nagyon zavar, hogy egyelőre én SEM tudok mit kezdeni a képességeimmel, mert úgy érzem, hogy kb. a rajzoláson kívül semmiben nem vagyok jó. Ha letennék egy közép-, vagy egy felsőfokút, még akkor sem biztos, hogy eltudnék helyezkedni. Egyszerűen nem tudom merre lépjek. Ha továbbtanulok is, mit tanuljak? Mire gyűjtsem úgy a pénzt és az ambíciókat?
Egyre könnyebb kérdések, mi?
Shoe, egy cipőben evezünk.
(haha, oké... xddd)hajó,csónak mindegy*
|
|
248. bejegyzés- Fáradt |
Iki-chan |
2015.06.09. 20:04 |
|
Szerintem ez csak a szokásos kimerültem érzés, amikor a szervezetem úgy érzi, hogy most a megnyugvás pillanatában mindent ki kell adnom magamból. Ez valami öntisztító mechanizmus lehet, nem tudom. Az érzés, amikor megkönnyebbülve tudatosul bennem, hogy végre nincs miért aggódnom, aztán keresek magamnak aggódnivalót. Bár mint említettem, ilyenkor csak előveszem a nem aktuális hülyeségeimet és elkezdek rajtuk feleslegesen rágódni. Mint ha próbálnám megfejteni a hülyeségem okát, majd végül megoldani, vagy valami hasonló.
Ez nem különösebben zavar, csak ilyenkor furcsa lehet másnak látni, ahogy az egyik pillanatban önfeledten viháncolok, aztán a másik pillanatban magam alatt vagyok ismeretlen okokból... bár ezeket a furcsaságaimat tulajdonképpen senki sem látja, ezek a dolgok nem az utcán szoktam rám jönni..
Egyébként tényleg nem nagy szám, csak nem hiszem, hogy ezt a dolgot, ezt a szokást képes lennék normálisan kezelni, gondoltam leírom.
És nem tudom mi nálam ez a random őrület, de fogyni akarok... mi van velem, komolyan
Azt hiszem a tény, hogy kamasz picsa vagyok, egyértelműen megmutatkozik rajtam az utóbbi időben.
mi kell a nőnek
pénzszemöldökmunkacsávódatass semmi
|
|
247. bejegyzés- nem tudunk egészségesek lenni |
Iki-chan |
2015.05.23. 20:22 |
|
Nem akarok már blogolni. Nem azért, mert meguntam. A meguntam dolgot már az atlétika edzéseknél és a béna történetek gyártásánál abbahagytam. Viszont azzal, hogy azt írtam "nem akarok blogolni" nem azt akartam mondani, hogy soha többet nem írok, és hogy végleg elfelejtem a blogos ismerőseimet és az összeköttetéseimet az internettel. Talán szünetelnem kéne, mert ha azzal kínzom magam, hogy körülírom a gondjaimat, de tulajdonképpen semmi lényegeset nem írok le, csak jobban megőrjítem magam. Mert hát vannak dolgok, amik nem blogra valók. Nem tudok folytatólagosan mit írni, talán elég lett volna annyi, hogy "nem akarok blogolni".
Béna búcsúlevélnek hangzik az egész, pedig nem annak szántam.
Nem is vagyok annyira szomorú, akkor meg miért ilyen szar ez a bejegyzés? Degáz, na mindegy.
Kezdek egyre jobban hasonlítani egy osztálytársamra akit ki nem állhatok azért, amiért folyton árad belőle a figyelem és a szeretet hiány, a balfaszság, a megfelelni vágyás, és a jövőjének elbaszódott képe. Szerintem az avasi víz is tisztább ennél a szutyok bejegyzésnél, bocs B.
Első alkalom, hogy bocsánatot kértem tőled, ezt is úgy, hogy nem is tudsz róla. Elég szemét vagyok.
Szintén első alkalom, hogy beismerem, hogy szemét vagyok veled.
Koreai csávók víjjognak a fülemben a szerelemről, miközben nekik csak az élet apró villanása fáj, nekem az egész lét.
Tizenhét évesen megértem azt, hogy többet káromkodom, mint egy munkás ember, és többet panaszkodom, mint egy nyugdíjas.
Túl sok drámát nézek. Tanulok törit holnap, vagy hétfőn. Végtére is """""""""hosszú""""""""" szünet lesz.
Nem ilyen záró mondatot akartam.
|
|
246. bejegyzés- Teenage problems |
Iki-chan |
2015.05.22. 22:17 |
|
Nemt udomleí rni .
|
|
245. bejegyzés- döntések |
Iki-chan |
2015.05.19. 21:13 |
|
Nos, csak nem értem miért van az, hogy sokan már öt évesen tudják, mik akarnak lenni, én meg már akkor is variáltam. Nem szó szerint értem az előbbi mondatot, de tényleg felháborító mennyire nem tudok magammal mit kezdeni. Ahány jövőbeli elfoglaltság eszembe jut, egyből valaki lehúzza. Nem mint ha máson múlna, hiszen ez egyértelműen az én kezemben van, egyedül kellene döntenem, de amikor megosztod néhány hozzád közelállóval a sikeres döntéseidet amiről végül csak rosszat mondanak, hát nem valami szívderítő élmény és persze, hogy utána üresség van benned, meg még élni sincs kedved, mert nem tudod minek.
Nem vagyok szuicid hajlamú, szóval nem akarok most ezért meghalni, vagy ilyesmi, csak idegesít, hogy nem tudom miért járjak be órára, szerezzek felső fokút, meg mondjuk egy diplomát. Tényleg, ha csak lenne egy konkrét célom, máris repdesnék.
Igen, mostanában tanulmányilag elég silány vagyok, komolyan bele kéne húznom még az utolsó pár hétben, de valahogy nem megy, és ez az érdektelenség amit az egész iránt táplálok kicsit ijesztő.
Meg, mondjuk ha eszembe jut, hogy minek is tanulhatnék tovább, rögtön eszembe jut a tanuláshoz való hozzáállásom. És a kitartásom is csak a fizikai teljesítményemre irányul; szóval, ha azt mondják, fussak még egy kört, lefutok százat is, ha beledöglök is, de ha arról van szó, hogy olvassak már el még egy fejezetet, akkor az már nem megy.
És jelenleg azt sem tudom konkrétan miért nyafogjak. Válasszatok, legyenek önértékelési krízisek, vagy hiányolja valaki még a suliról alkotott negatív és szarkasztikus véleményemet? Esetleg egy kis "miért nincs pasim?" vagy "A mai 17 évesek" téma érdekesebb? Oh, szülők! Az még nem nagyon volt, hát... egy árva többet tudna írni róluk, mint egy magamfajta egyke néma.
Mindegy, jelenleg ügyvéd akarok lenni. Várom a klienseket.
helloszia
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
